


























(2025.11.25. Celldömölk)
Futsal megyei döntőben szerepeltünk Celldömölkön. A megyei elődöntőn elért 2. hely alapján nem indulhattunk volna a IV. korcsoport fiú futsal megyei döntőjében, de a Toronyi iskola visszalépése miatt a Magyar Diáksport Szövetség minket kért fel a megyei döntőben való részvételre. A tornán öt csapat vett részt, mindenki játszott mindenkivel. A körmérkőzések végén a 4. helyet szereztük meg. Azt kell mondanom, hogy a csapat annak ellenére, hogy nem végzett érmes pozícióban nagyon szépen helytállt és egy kis szerencsével a dobogón is végezhetett volna. Az egész torna alatt fegyelmezetten, taktikusan játszottunk. Szép gólokat lőttünk és védekezésben is szervezettebbek voltunk, mint a megyei elődöntőben. Szükség is volt rá, mert jobb csapatokkal találkoztunk. Úgy gondolom a Zrínyi és a Béri Balog megérdemelten végeztek a dobogó első két fokán. Az első mérkőzésen sokáig döntetlenre álltunk, helyzeteket, ziccereket alakítottunk ki de azok kimaradtak és ahogy ilyenkor lenni szokott a mérkőzés végén két átlövés góllal és egy egyéni szóló góllal vereséget szenvedtünk a Kőszeg csapatától. A második mérkőzésen a Körmend ellen nagyon jól kezdtünk, vezettünk két góllal, de a végén hiányzott a megfelelő koncentráció a gyerekekből, így sajnos döntetlenre végeztünk. Nem is kell mondanom, hogy a végső elszámolásnál az elveszített 2 pont a dobogónkba került. A harmadik mérkőzésen egy nagyon izgalmas végletekig kiélezett csatában tudtunk nyerni egy góllal a Celldömölk ellen. Az utolsó mérkőzésen a Zrínyi csapata várt ránk. Nagyon szervezetten játszottunk, sajnos helyzeteket nem tudtunk kialakítani, így egy gólos vereség lett a vége. Azért azt megemlíteném, hogy a Zrínyi csapata minden csapatnak három, négy gólt rúgott, nekünk csak egyet tudtak és a mérkőzés utolsó másodperceibe lábunkba maradt a gól ami a döntetlenhez lett volna elég és a bronzéremhez is. Összességében nagyon elégedett vagyok a mutatott játékkal és a gyerekek hozzáállásával is. A torna első két helyezettje jutott tovább az országos elődöntőbe.
Eredmények:
Csapat tagjai: Gombás Kristóf 8.B, Szukics Alex 8.B, Kiss Martin 7.A, Polgár Balázs 7.A, Kiricsi Márkó 7.A, Imre Ádám 6.B.
Takács Csaba testnevelő
