Idén március 12-én 17. alkalommal rendezte meg a szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskola angol versmondó versenyét, amelyen 50 felsős és 46 alsós tanuló szavalt el egy verset angol nyelven. A városi versmondó verseny ebben az évben már megyei szintűvé nőte ki magát, hiszen több környező városból is érkeztek versenyzők, úgy mint Szentgotthárdról, Körmendről, Ikervárról és Vépről.
Iskolánkat a versenyen a 3.a osztály emeltszintű angol nyelvcsoportjának két tanulója Lisztes Dorka és Turay Laura képviselte. Dorka Shel Silverstein The crocodile’s toothache (A krokodil fogfájása), Laura pedig Christian M. Mitewu My big fat cat (Az én kövér macskám) című versét szavalta el a zsűri előtt. A versenyen minden résztvevő arany-, ezüst- vagy bronzminősítésű oklevet és kisebb ajándékot kapott. Mindkét tanulónk, Dorka és Laura egyaránt ezüstminősítésű elismerésben részesült.
Szívből gratulálunk kiváló teljesítményükhöz!