Cirkusz, strand és hajókázás – ilyen volt életem első tábotozása

A koronavírus okozta járványhelyzet miatt szinte az egész tanévet otthon, a négy fal között kellett töltenem, távol a barátaimtól. A májusi visszatérés után nagy öröm volt, hogy ismét együtt lehettünk, hogy újra élvezhettük egymás társaságát. Nem hosszú időt, nagyjából másfél hónapot ölelt fel ez az időszak, de szerencsére az évzáró után kiderült, hogy júliusban összejövünk egy újabb hétre, mert megyünk táborozni.

Július 18-án, vasárnap felemás érzelmekkel indultam útnak, ugyanis egyrészt nagyon vártam, hogy táborozhassak, mert nekem ez volt az első, de ebből az okból hihetetlen izgalom volt bennem. Nem tudtam mire számítsak, nem tudtam, hogyan készüljek. Az izgatottság egészen a vonatindulásig megmaradt, utána már teljesen felszabadultam, hiszen végre úton voltam.

A nagyjából két órás vonatút után megérkeztünk a zánkai Erzsébet-táborba, ahol meleg ebéddel vártak minket, táborunk mottója pedig így hangzott: „Tudja azt az egész bolygó, hogy a legszebb szín a bordó!” Az étkezést követően átvehettük szobáink kulcsait, majd megkaptuk a táborhoz tartozó felszereléseket: kulacsot, pólót, tornazsákot. Miután lepakoltunk elkezdődött a nyitóünnepség, ahol az én stílusomnak megfelelő zenékre táncolhattunk. A némi félelemmel vegyes izgalom az este késői szakaszában ismét visszatért, hiszen egy számomra teljesen ismeretlen helyen kellett aludnom, a legtöbb szerettemtől távol. Végül a bátyámmal beszéltem, aki megnyugtatott és sikerült elaludnom.

A második nap nem indult kedvezően számunkra, ugyanis nekiállt esni az eső, és csak ritkán állt el. Egy ilyen esőmentes időszakot kihasználva elmentünk sétálni, majd egy technikai elődáson vettünk részt, ahol komoly részletességgel bemutatták nekünk a 3D-s nyomtató működését. Volt egy robot kutya, ami bár érdekes volt, de nem tartom magam egy technikai zseninek, így annyira nem kötött le.

Egy nappal később már rendben volt az időjárás, és a napsütést kihasználva lementünk a strandra. Nagyon szeretek fürödni, a Balatonban pedig különösen, így ezt nagyon élvezem. A vízben való lubickolás után kipróbálhattuk az íjászatot is, ami a filmekben és a különböző sportversenyeken nagyon egyszerűnek tűnik, de a valóságban közel sem volt így. Az én kis pici karjaimnak nagy megterhelést okozott felhúzni a vesszőt az idegre, így nagyon elfáradtam.

A nap itt még nem ért véget, ugyanis este szellemjáráson voltunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a táborvezetők késő este, a sötétben kivittek minket az erdőbe, ahol útunkra bocsátották, majd a fák között rejtőzők a lehető legváratlanabb pillanatokban megijesztettek minket. Volt néhány pillanat, amikor azt hittem bepisilek, annyira megrémültem.

A következő napon egy kiadós alvás után sárkányhajózni mentünk, ami nekem szintén az első volt. Néha-néha megijedtem, hogy felborul a hajó és a vízben kötünk ki, és bár tudok úszni, nem szerettem volna beleesni. A sárkányhajó után ismét a strandra mentünk, ahonnan már csak az este és a vacsoraidő közeledtével jöttünk el.

Eljött az utolsó táborban töltött nap, amikor újra hajóra szálltunk, de ezúttal csak sétahajóztunk. Nagyon élveztem a vízről a szemem elé táruló elképesztő tájat, a Balaton, a Magyar Tenger nyújtotta idillien szép környezetet. A hajókázás és a partraszállás után ugyancsak a strandon kötöttünk ki, majd este cirkuszba mentünk, amit a záróünnepség követett.

Másnap korán keltünk, összepakoltunk, ellenőriztük, hogy minden felszerelésünk, magunkkal hozott tárgyunk, ruhánk meg van-e, és csak ezután indultunk a vasútállomásra. A vonaton kabinos fülkéket kaptunk, amiben eddig csak kevésszer volt részem. Végül megérkeztünk Szombathelyre, ahol a szüleink vártak ránk. Mi nagy öleléssel búcsúztunk egymástól, de megbeszéltük, hogy a nyáron folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és ha tudunk, akkor találkozunk.

Ez volt az első táborozásom, ahova bár félelmekkel érkeztem, nagyszerű élményekkel gazdagodtam, és bármikor szívesen visszamennék.

Őri Réka Brigitta

7.A osztályos tanuló